Az Értelem Pártján

Főoldalra ajánlom!

A király beszéde és Orbán beszéde

Az, hogy az idei Oscar-díj "nyertese" „A király beszéde” című film lesz majdnem ugyanolyan biztosan borítékolható, mint ahogy biztosra lehetett venni azt, hogy a tavalyi, parlamenti választásokon a Fidesz és Orbán Viktor nyer. Mindkét esetben annyi volt csupán a kérdés, hogy mennyivel. A film előtti kihívásoknak ezzel valószínűleg nagyjából vége is lesz, Orbán Viktor feladatai viszont csak ekkor kezdődtek (újra).

Ebből a felütésből már sejthető, hogy cikkem nem filmkritika lesz, azt bizonyára fognak írni mások. Mondandómhoz a filmről csak annyit szükséges megjegyezni – bizonyos ellenvetéseket elkerülendő – hogy tudatában vagyok annak: a film történelmileg nem teljesen hiteles. VI. György (leendő) király beszédhibáját dramaturgiai szempontból kicsit eltúlozták, és a helyzetet is élesebben ábrázolják, mint ahogy a valóságban az lejátszódott. Valójában a brit kormány bizonyára nem kockáztatta volna meg, hogy a király élőben, az egész országnak és fél világnak beszédet mondjon, ha nem lehettek volna biztosak abban, hogy tisztességesen el tudja mondani. Ennél azért az angolok jóval praktikusabbak. Sőt, ennél majdnem minden politikai rendszer racionálisabb, majdnem minden esetben. Mondandóm lényegében mégis arról fog szólni, hogy a sok praktikusság mellett mennyi irracionalitás van politikai rendszereinkben. Ebben a témában természetesen nem csak cikkeket, nem csupán beszédeket, de„regényeket” lehetne írni. Én itt csupán arra vállalkozhatok, hogy vezetők személyéről és képességeiről fogalmazzak meg pár gondolatot.

„A király beszéde” túlzásai mellett azt mégis hitelesen ábrázolja, hogy mi a nagy gond a királysággal általában: egy ország vezetését olyan vezetőre bízzák, akinek pozíciója öröklődik. Márpedig sem a biológiai leszármazás, sem a nevelés nem képes azt garantálni, hogy egy dinasztiában a sokadik leszármazott is kiváló személyiség legyen. Sokszor még az is előfordulhat, hogy az ixedik leszármazottal már súlyos genetikai és személyiségi gondok vannak.

A „történelem menete” azt ugyan sokszor biztosítja, hogy a dinasztia első uralkodója rátermett legyen, hiszen ő még megharcol a trónért. Vagy valamilyen kritikus helyzetben valamilyen kiválasztás (lásd a Duna jegén...) eredményeként kerül oda. Így például I. István, Károly Róbert vagy Hunyadi Mátyás királyunk uralkodásra termettségét nehéz volna teljesen kétségbe vonni. Ellentétes végletként viszont ott van például V. Ferdinánd királyunk, akiről azt olvasni, hogy szellemileg szinte elmaradott volt, és Metternich kormányzott helyette. Mi sem illusztrálja az egész monarchikus rendszer tarthatatlanságát hosszú távon.

Ez a kérdés Magyarországon a múlt évben lett kicsit megint aktuális, mert voltak olyan hangok, akik királyságot akartak volna létrehozni, és a kétharmados többség, az alkotmányozás erre lehetőséget is adhatott volna. Bár szerencsére, úgy tűnik, ennyire azért Orbán Viktor nem vesztette el az eszét. És reméljük, a jövőben sem fogja.

Természetesen a királyságok manapság már szinte mindenhol alkotmányos monarchiák. A valódi monarchiák problémáit a már említett praktikus politika - azokon a helyeken, ahol a királyságot nem köztársaság váltotta fel – úgy oldotta meg, hogy a király személye reprezentatív lett: gyakorlati hatalmát szinte a semmire fokozták le. VI. György egy alkalommal panaszkodik is erre a filmben: intézkedni semmiről nem tud, a beszédeit mégis rendkívül fontosnak tartják. Pontosan ez az a bizonyos reprezentatív szerep. Olyan ez, mint a magyar Köztársasági Elnök pozíciója az elmúlt húsz évben, amikor is az ország egységét képviselte, és reprezentálta. Sajnos ez a szerep is átalakult Sólyom László erősebb elnökségi felfogásával, és Schmitt Pál ama szerepével, amelyet ő maga eufemisztikusan „a törvényalkotás motorja” kifejezéssel fogalmazott meg.

Mindeme bajok mellett azt jó, ha látjuk, hogy amennyiben ez a szerep öröklődik, az még rosszabb megoldás. Kínos, ha az országot olyan emberek reprezentálják, akik nem éppen rátermettek, mert születésük, neveltetésük okán bizonyos határaik vannak. Igen, a királyi családok egy idő után nem éppen a genetikai kiválasztódás csúcstermékei. Elvben jobb, ha a reprezentatív szerepre is közvetlen vagy közvetett választások útján kerül valaki, még ha látjuk is azt, hogy ez sem mindig garancia. Még a minimális rátermettségre sem.

Nemrég vettem észre, hogy életem folyamán mindig köztársaságban éltem. Németországban, Magyarországon, Ausztriában, Finnországban és Franciaországban. Egytől egyig köztársaságok. Véletlenül sem éltem alkotmányos monarchiában, és bár ez lehet véletlen - hiszen csak nemrég vettem észre - mégis némileg büszke vagyok rá. Természetesen ez a trend megszakadhat, hiszen van azért ennél fontosabb szempontom is, ha netalántán tovább költöznék.

Természetesen Angliában is lehet élni, mert a valódi hatalmat már VI. György idején is Churchill gyakorolta. Mellesleg Churchill rátermettségét is igen nehéz volna kétségbe vonni. De azért mégis, van abban valami irracionális, ha egy ország vezetője, akár csak reprezentatív szempontból is valamiféle középszerű ember, akinek egyetlen „érdeme” a születése. Merthogy pontosan arról van szó, hogy ez nem érdem. A „szabadság, testvériség, egyenlőség” jelszavaiból az utolsót egy ilyen - még csupán reprezentatív szerep is - szembe köpi. Persze tudatában vagyok annak, hogy az egyenlőség eleve csak esélyegyenlőség értelemben kívánatos, és gyakorlatilag úgy sem valósul meg, de legalább az elvek legyenek a helyükön!

A filmben igazából tragikus, hogy egy olyan ember volt Nagy-Britannia trónján - és emiatt olyan embernek kell beszédet mondania - akinél szinte bárki más alkalmasabb lett volna erre a szerepre. Ha figyelembe vesszük azt, hogy nagy nyilvánosság előtt kellett beszélni, akkor is több ezer ember könnyedén el tudta volna mondani helyette a beszédeit, és általában is értelmesebb, határozottabb lett volna, tehát alkalmasabb a vezetésre. Több száz ember pedig maga is tudott volna beszédet írni, illetve nagyságrendekkel lett volna kiválóbb Györgynél. Az alkotmányos monarchia abszurditása az, hogy mégis ennek az embernek kellett megküzdenie azért, hogy helyt álljon, mert a rendszer merevsége ezt tette szükségessé. Az talán túlzás, hogy egy ország sorsa teljesen függött ettől, de mégiscsak meredek dolog, hogy akár csak részben is függjön egy ország jövője attól, hogy egy ember vajon mennyire birkózik meg személyes gondjaival.

Egy másik igazán abszurd momentumot akkor fedezhetünk fel, ha belegondolunk VIII. Eduárd lemondatásába. Miért mondatták le? Azért, mert el akart venni egy olyan nőt, akit szeretett, de elfogadhatatlan volt a király feleségének. Persze a szónoki képességek mellett az erkölcsi tartásnak is különleges szerepe van egy reprezentatív pozícióban. De gondoljunk csak bele, micsoda álszenteskedésről van itt szó! Mert hiszen Wallis Simpson nem betörő volt, hanem csak elvált asszony. Mai szemmel ebben már nincs semmi erkölcstelen. Ez csak az akkori, maradi szemléletnek volt az.

Ilyen álszent problémák vissza-visszaköszönnek az európai uralkodói házakban, amikor egy-egy trónörökös polgári feleséget akar magának. A világ azonban változik, és így ma már elfogadottabbá váltak az ilyen döntések, gondoljunk csak a Diana hercegnőre, vagy a svéd és dán királyi menyegzőkre a legutóbbi években. De mégis, milyen irracionális, hogy ez valaha is problémát okozott.

VIII. Eduárddal egyébként volt komolyabb gond is: némileg szimpatizált a nácikkal. Ezt az okot lemondatásakor viszont nem nagyon hangsúlyozták. Pedig ezért sokkal inkább jogosan lett volna lemondatni. Ez ugyanis gyakorlatibb és objektívebb erkölcsi probléma.

És ha már a nácizmusnál tartunk, akkor szóljunk arról is, hogy Adolf Hitler a filmben megjelenik egy percre. Nyilvánvaló az ellentét a szónoki képességekben közte és György között. És itt már azt is látjuk, hogy van az éremnek másik oldala is. Hitler a legeklatánsabb és leggonoszabb példa arra, hogy egy jó szónok nem jelent jó vezetőt. Legalábbis, ha a jó vezetésbe a jó irányt is beleértjük. És Hitler arra is jó példa, hogy a tisztán köztársasági demokrácia sem garancia arra, hogy mindig kiváló vezetők kerüljenek hatalomra. Bár persze Hitler bizonyos képességeihez nem fér kétség, de ezt pozitívumként felfogni elfogadhatatlan cinizmus volna.

A szónoki képességekkel kapcsolatos ferdeségek enyhébb mértékben ma is szerepet játszanak. Úgy látom, hogy éppen ebben az évtizedben a világ számos országában mintha rendre olyan vezetők kerülnének hatalomba, akik jó szónokok, és csupán jó szónokok. Ez a benyomásom Nicolas Sarkozy-ról is, de Barack Obama talán nála is sokkal ismertebb példa. Obama nyilvánvalóan jó szónoki képességeivel nyerte meg a választásokat az Egyesült Államokban. A nagy várakozásokhoz képest politikai teljesítménye viszont inkább közepes: az egészségügyi reformja felemás lett, a Mexikói-öbölben pusztító olajszennyezéskor pedig azt mondták, igen határozatlan volt a fellépése. Szónoki képességei sokat ígértek, de kevés valósult meg ebből.

És akkor itt jutunk el Orbán Viktorhoz, akinek véleményem szerint egyetlen, viszonylag kétséges képessége a retorika. Kétségesnek azért kétséges, mert ezzel csak rövidlátó embereket tudott átverni. Kétséges azért is, mert beszédei azért elég hamar unalmassá is váltak, és hát például nemrég Strasbourgban David Cohn-Bendit még szónoki téren is rendesen helyben hagyta.

Legutóbbi országértékélő beszédére már egészen általános reakció volt az, hogy nem mondott semmit. Persze György sem mondott olyan épületes dolgokat, de akkoriban kritikusabb volt a helyzet, és ilyen helyzetekben a lélekerősítő beszéd is fontos. Másrészt nem győzöm ismételni, György szerepe tényleg csupán ennyi volt, de Orbán nem reprezentatív elnök, hanem elvben a kormány miniszterelnöke, aki még olyanokról is szokott beszélni, hogy negyven markos legény kell ide, és megcsinálni a dolgokat. Ám a negyven markos legény, és a nagy víziók között hiányzik az a konkrétabb terv, amit Orbán nem képes szolgáltatni. Nem volt képes választási programként, nem volt képes kormányprogramként, és nem képes még most sem.

És mondjuk ki! Orbán már igen unalmas is volt. Technikáját már ismerjük: viszonylag általános, ideológiai maszlag, sok lelkesítőnek szánt nagyívű, semmitmondó vízió. Ezeket pedig teletűzdeli viccekkel, fordulatokkal, furcsa hasonlatokkal és párhuzamokkal. Szinte magunk előtt látjuk, ahogy a kész beszédhez az ötleteket keresi, és beleerőlteti a szövegbe. Mára már annyira kiszámíthatóvá vált, hogy a beszédére legtöbbekben, mint a „Fülig Jimmy”-s beszéd fognak emlékezni. Hát nekünk ilyen már csak ilyen „Fülig Jummy miniszterelnök” jutott. (Jutott a fenét, 53 százalék szavazta meg).

Orbán nem dadog. Legalábbis formailag. De dadog Orbán gondolatmenete – ha lehet egyáltalán ilyenről beszélni – dadog ideológiája. A szó nem akad meg benne, de a gondolat valójában már rég megakadt. Ha egyáltalán volt valaha is bármi tartalom az ideológiája mögött, ha lehetett egyáltalán bármikor is valamilyen tervről beszélni Orbán fejében, akkor mára ez már elveszett.

Gyurcsány Ferencről sok rosszat mondanak, de legalább tudott konkrétumokat mondani. Amikor beszélt, akkor abban volt konkrét terv, abban voltak adatok. Gyurcsány képes volt a Közgazdasági Egyetemen gazdasági pályákat felvázolni, adatokkal, diagramokkal. Ezeket lehet kritizálni, és lehet azt is kérdezni, hogy mi valósult meg ezekből. Lehet Gyurcsányról embereknek az a véleménye, hogy ezt a szakértői részt nem jól csinálta. De akár jól, akár rosszul, de csinálta. Orbán pedig képtelen erre.

Mert például azt azért jegyezzük meg, hogy Orbán Viktor mindmáig ezen a gyurcsányi pályán halad. Továbbra is a konvergencia-program szerint ütemezik az adósságot, a hitelek fizetését, és a GDP is kb. ezek szerint alakul. Sokáig volt egy olyan nézet, hogy a szocialisták tudnak kormányozni, Orbán pedig nem. Aztán volt egy olyan ellenreakció is, hogy ez egy mítosz. De a helyzet az, hogy Orbán mindkét kormánya a szocialista kormányok által kicövekelt pályán haladt végig, és nem sokban tért el tőlük. A Fidesz valójában gazdasági értelemben nem tud kormányozni.

Nem mintha bármikor is tetszettek volna Orbán beszédei, de szerintem ma már nyilvánvaló, hogy Orbán szónokként is kiégett. Cselekvésre, tervezésre, intézkedésre pedig végképp alkalmatlan. Érthetetlen, hogy egy ország miniszterelnöke hogy lehet egy ennyire közepes képességű ember. Érthetetlen, hogy egy ország sorsát – mert Orbántól Magyarország sorsa bizony erősen függ – miért egy ilyen nagyzoló, „szürke eminenciásra” bízták az emberek. Egy „Fülig Jimmy”- miniszterelnökre.

Az alkotmányos monarchiákban, ahogy rámutattam, létezhet az, nagyon is könnyedén, hogy közepes, vagy egyenesen rossz képességű emberek reprezentálják az országot. Azonban minden demokráciában benne van a pakliban egy sokkal súlyosabb hiba: az, hogy közepes személyek kerülhessenek az ország tényleges vezetői posztjába. Mert az emberek még mindig hajlamosak arra, hogy egy rétort válasszanak meg egy jó vezető helyett. Még nem jutottunk el odáig, hogy valóban a kiválókat emeljük magunk fölé. És ez nem rendszer kérdése, hanem az emberiség érettségének kérdése.

Orbán és VI. György között van egy óriási különbség, amely miatt az utóbbinak meg lehet bocsátani. Legalábbis a filmben ábrázolt karakternek, a valódi György személyét én ilyen részletesen nem ismerem. A filmbéli karakter egy olyan ember, aki nem tör a hatalomra, nem nagyképű. Képességei szerények, de maga is szerény: tudatában van hibáinak. Még a film elején szerepel egy ilyen mondat, ahol utal rá, hogy az egyik hibája csak egy a sok közül. György nem tör a trónra, és csak akkor fogadja el azt, amikor az ország érdeke ezt diktálja neki. Ekkor elfogadja a pozíciót, de a vele járó kihívásnak végül is megfelel. Azt látjuk, hogy egy ember képességeit fejleszti, és végül felnő a feladathoz. Ahhoz képest, hogy milyen irracionális, hogy egy szerény képességű ember személyes helytállásán ennyi minden függjön, a történet pozitívan fejeződik be.

Orbán Viktor ezzel szemben szerény képességeihez képest mérhetetlenül szerénytelen és hatalomvágyó. Valószínűleg nincs tudatában hibáinak, gyenge képességeinek, és nem is képes ezek fejlesztésére. Ne is várjuk tőle azt, hogy felnő a feladathoz, a helyzethez, amelybe sajnos a szavazók naiv bizalma helyzete.

Főoldalra ajánlom!

A képviselők intelligenciájáról

Ezeket a sorokat a 2010-es önkormányzati választások előestéjén írom. Ebben a kampányban különösen sok, igen buta, aljas eset játszódott le, és igen sok polgármester- és képviselőjelöltről derült ki "ország-világ" előtt, hogy mennyire bugyuta ember. Agresszióba torkolltak bizonyos viták, csalók és bűnözők indultak a választáson. A mutyi, korrupció "mérhetetlen" mértéket ölt.

Nézzünk körbe egy kicsit nagyon általánosságban ezeken a képviselőkön! Nem akarok konkrét példákat mondani, mert azt gondolom, hogy mindenki végigveheti magában, hogy mely képviselőket ismeri kicsit jobban. És itt elsősorban nem a parlamenti felszólalásokat értem, hanem bizonyos riportokat, vagy más eseteket, amikor egy kicsit jobban feltárul előttünk, milyenek is ezek az emberek. Sokan egy épkézláb mondatot alig tudnak kinyögni. Egy riport szerint legtöbben nem tudnak értelmesen válaszolni egy olyan egyszerű kérdésre, hogy mi a "valóság és realitás viszonya". Pártállástól függetlenül sok képviselő csak habogott, és nagyon kevesen tudtak értelmes választ adni.

Ezek után pedig arra kérek mindenkit,  hasonlítsa össze ezeket a politikusokat értelmiségiekkel! Persze nem mindenki ismer értelmiségieket közelebbről, ahogy végül is a politikusokat sem ismerjük általában, de akkor gondoljon az értelmiségiek esetében is olyan riportokra, ahol az ember jobban megjelenik! Akinek pedig van értelmiségi ismerőse, gondoljon azokra! Tudósokra, mérnökökre, művészekre. Elsősorban olyan emberekre gondolok itt, akiknek minimum diplomája, ha nem doktorija van, és ténylegesen értelmiségi életet folytat. Matematikusokra, fizikusokra, bölcsészekre.

Az összehasonlítás eredménye valószínűleg nem abszolút. Szó sincs róla, hogy az értelmiségiek hibátlan intelligenciával és becsületességgel rendelkeznének. Egy diploma tényleg annyira sokat nem is jelent. Egy doktori már inkább, mert például erkölcsi bizonyítvány kell hozzá. De persze egy doktor is lehet csaló azután, hogy megkapta a fokozatot.

De azért mégis, remélem, az eredmény az, hogy valamennyire azért ezek az értelmiségiek jobbak, mint a politikusok. Én számos ilyen embert ismerek, hiszen sok munkatársam értelmiségi, sőt, doktorandusz hallgató volt, vagy post-doc kutató, professzor. Számomra egészen egyértelmű, hogy ők messze okosabb és becsületesebb emberek, mint a politikusok általában. Természetesen ebbe az is belejátszik, hogy én ilyen emberekkel szeretek barátkozni. Ha tehát valakit nem gondolok becsületesnek, az legfeljebb távoli ismerősöm lehet. Vannak is ilyen kivételek.

Mégis, a konklúzió az, hogy átlagban ez az értelmiségi tömeg sokkal okosabb és becsületesebb, mint a létező politikusok. Az a helyzet, hogy ha belegondolok, akkor egészen félelmetes az, hogy az ország vezetését nem a legértelmesebb emberekre bízzuk, hanem valahol az intelligencia tekintetében átlagos, vagy azt alig meghaladó rétegre. Gondoljon bele az olvasó, hát nem félelmetes?

Egy kutatócsoport vezetését hozzáértő emberre bízzuk. De nem elég a hozzáértés, igazából intelligens ember is kell, hogy legyen. A legtöbb esetben a szakmai tudást buta ember meg sem tudná szerezni. De ettől függetlenül is okos embert szeretnénk ott látni, hiszen új helyzetek is adódnak, új megoldásokat is kell találni. Ez a kutatás lényege. Ehhez nem elég a meglévő tudás, ehhez új megoldások megtalálásának képessége is kell. Ez a képesség pedig az intelligencia.

Nos, gondoljuk el, hogy például a Paksi Atomerőmű irányítását kire bíznánk?! Valakire, aki érti a fizikát, azon belül az atomfizikát. Otthon van a többi szükséges  szaktudományban. De ezen túl, okos legyen, vagy elég valaki, aki buta? Most tekintsünk el attól, hogy hogy képzelhető el egy buta atomfizikus! Képzeljünk el egyet! Rábíznánk az atomerőművet?  Ugye nem?!

Egy város vezetése kb. hasonlóan nagy feladat. Az ország vezetése pedig sokkal nagyobb, sokkal fontosabb, mint egy atomerőmű. Sokkal kevésbé támaszkodhat a vezető szaktudásra, messze több az olyan probléma, amit rögtönözve kell megoldani. Mi több, a képviselők és polgármesterek általában még csak nem is rendelkeznek szaktudással. Általában nincs sem politológia, sem közgazdaságtan, sem más, ide kapcsolódó szakmai végzettségük. Hát nem félelmetes?!

Hát nem igaz, hogy szinte bármelyikünk ismer olyan embereket, akik messze jobbak volnának egy falu vezetésére, mint azok, akik ténylegesen vezetik?! Hát nem igaz, hogy az éppen aktuális polgármester helyett tudnánk mondani alkalmasabbakat?! És a személyes elfogultságon túl, ezek közül nagyon sokan tényleg jobbak volnának.

Sokszor ezeket a tudósokat, művészeket nem érdekli a politika. Kár, hogy ez így van. Az ókori görögben az idióta szó azt jelentette, hogy olyan teljes jogú polgár, aki nem vesz részt a politikai életben. Azt nem mondhatjuk, hogy ők a mai értelemben is idióták, elvégre a régi görög nemeseknek viszonylag kevés dolguk volt, a mai értelmiségnek viszont nagyon is sok van. A tudósoknak végül is az a feladatuk, hogy kutassanak, ha folyton képviselőnek állnának, akkor azt a tudomány szenvedné meg.

Tudósból azért sok van Magyarországon, képviselőből pedig nem olyan sok. Már az is nagyon jó volna, ha sok "nyugdíjba menő" tudós kerülne a politikába. Ők talán már nem a legokosabbak, de sok tapasztalattal rendelkeznek, és messze több bölcsességgel, mint a jelenlegi politikusok. Igazából pedig az is beleférne a lehetőségekbe, hogy Magyarországon valamennyivel több tudóst képeznének ki, és azok egy része mondjuk egy idő után a politikába menne. Az, hogy egy ideig részt vettek a kutatásban, jó is lenne. Az ideális pedig az lenne, ha még politológiát is tanulnának, vagy közgazdaságtant. Közkeletű nézet szerint egy BME-snek igazán nem gond elvégezni a közgázt is.

De van ennél konkrétabb eset. Vannak tudósok és más értelmiségiek, akik politikába fognak. Ismerek konkrétan egy embert, aki tudós, bölcsész, ugyan nem közgazdász és nem politológus, tehát nem igazán megfelelő végzettséggel rendelkezik, de nem lehet buta ember, hiszen elismert tudós a maga tudományában. Elindult a választásokon, nem valamelyik nagy párt színében, és még a kopogtató cédulákat sem sikerült megszereznie.

Miért van az, hogy az emberek még annyira sem bíztak benne, hogy kopogtató cédulát adjanak neki?! Talán nem is ismerték. No de ez miért van? Miért nem nézik meg az emberek a jelöltek életrajzát? Talán sokan megnézik, de a végzettség nem sokat számít nekik. Nos, akkor kérdezem, hogy lehetnek olyan buták az emberek, hogy ne ismernék fel, hogy ez egy fontos adat? Valószínűleg fontosabb, mint bármi más, ami alapján döntenek. Miért nincs a tudásnak, az intelligenciának, a tudománynak, a tudósoknak, az értelmiségieknek tisztelete Magyarországon?

Sikerül indulniuk a választásokon, sőt nyerniük is olyan embereknek, akiket valamelyik nagy párt támogat, és a szakmai ismeretük nulla, az intelligenciájuk pedig több tucat IQ ponttal alacsonyabb. Nem abszurdum ez?! Nem önsorsrontó? Nem pocsékolja el ez az ország a lehetőségeit ezzel?! Vajon mennyit nyerne az ország azzal, ha minden egyes képviselője átlagosan csak tíz IQ ponttal lenne okosabb?! Mennyit hozna ez az apróság a GDP-n? azt gondolom, egy százalékot biztosan.

Mondhatni, hogy bölcsész, mit ért ez az élethez? Vagy mondjuk matematikus. Mit tud ő a valóságról? Lehet, hogy jó néhány tudós nem igazán lenne jó politikus, mert nincs gyakorlati érzéke. De ők valószínűleg azok, akiket nem is érdekel a politika. Akik elindulnak politikai pályán, azok általában azért csak tudnak valamit a politikában, és képesek tanulni. Jóval jobban, mint mások. A diplomával sem rendelkező, egyes nagyon buta politikusoknál biztosan jobbak volnának.

Mi akkor a konklúzió? Megkövetelhető-e akkor a képviselőktől a doktori? Nem. Ez elhamarkodott, radikális húzás volna. Igazából még a diploma sem követelhető meg. Mert nem mondhatjuk, hogy a diploma nélküliek buták, becstelenek, és alkalmatlanok a politikára.

Az is igen durva húzás lenne, ha egy intelligencia tesztet írnának elő. Ez mind a demokrácia komoly korlátozása volna. Az embereknek joguk van hülyéknek lenni, és hülyére szavazni. Semmit sem érünk vele, ha rájuk erőszakoljuk a dolgokat. Másrészről ezek az előírások visszaélésekre adnának okot. Ha előírnánk a diplomát, akkor azzal kevésbé a diploma nélküli képviselőket szűrnénk ki, hiszen valószínűleg nagyon hamar "szerezne" minden képviselő diplomát. Csalásra és korrupcióra adnánk még több okot.

Lehet, hogy lehetne valamilyen összetettebb, árnyaltabb, finomabb, átgondoltabb megoldáson gondolkodni, de ez még nincs meg a fejemben, valószínűleg sok embernek kellene megtanácskoznia, és nem biztos, hogy sikerülne valamilyen jól működő megoldást találni. Ez egy nyitott kérdés.

Ki, vagy mi akkor a hibás, és mi a megoldás? Nyilván hibás a szavazó. Merthogy a szavazónak észre kellene vennie ezeket a dolgokat, amit most leírtam. Tudatában kellene lennie, hogy mennyire fontos, hogy nem valamilyen párt buta katonáját szavazza meg, hanem ha lát egy értelmesebb jelöltet, akkor inkább azt. Tudnia kellene, hogy mennyire fontos, hogy ezeket a jelölteket megismerje, felmérje képességeiket, és jobban informálva szavazzon. Ma, amikor egy tudós praktikusan elindulni sem tud egy választáson, ugyanakkor egy bűnöző, csaló meg indulhat, akkor valami óriási baj van a szavazókkal, magukkal.

Igen. Ostorozhatjuk a szavazókat, de a népet lecserélni végül is nem lehet. Hogy a zemberek mit tanulnak ezekből az esetekből, mit értenek meg egy ilyen kritikából, az egy dolog. De tehetünk-e többet? Tehetünk.

Kik tehetnek még valamit? A pártok. Természetesen nem csak a szavazó válogathat a jelöltek között, hanem a pártok is. A pártok vezetősége elsősorban, akik meghatározzák a dolgokat, de a pártok tagjai is, akik szavaznak a jelöltekre. Már amelyik pártban van demokrácia.

Hosszú távon a pártoknak ugyanúgy és ugyanazért érdekük, hogy értelmesebb képviselőket indítson, ahogy az országnak érdeke, hogy értelmesebb képviselők nyerjenek. Persze, amíg a zemberek ezt nem ismerik fel, addig közvetlenül sok jutalmat a pártok sem kapnak tőlük, de azért hosszú idő alatt mégiscsak nyer az igazság és az értelem.És az okos párttagok végül is jobb pártot tudnak alakítani, amit már a választók is jutalmazhatnak. Tehát megéri. Ám mégis, ez egy igen lassú, és gyenge folyamat, de még mindig megéri.

Ostorozhatjuk a pártokat is, de hát azok sem biztos, hogy felfogják ezeket az összefüggéseket. Mit tehetünk még? Ha nincsenek okos képviselők, nincsenek okos pártok, akkor végső soron alapíthatunk mi egyet.

Egy olyan pártot, amelyben sok az értelmiségi, és amelyben az értelem előrejutása biztosított. Olyan pártot, amely programjául tűzi ki, hogy aki értelmes, az jusson feljebb. Először a pártban kell ennek érvényesülnie, aztán az országban.

A párton belül már sokkal inkább lehetne alkalmazni valamilyen előírást vagy irányelvet, vagy pontrendszert, ami jutalmazná a diplomát vagy a magas IQ pontot. Itt is felmerülhetnek hasonló gondok, de egy párton belül mégiscsak kevésbé aggályos az, ha korlátok, előírások vannak. Például vannak kvótarendszerek egyes pártokban a képviselők nemére is. Ugyanilyen kvótarendszer az egész országban már aggályosabb lenne.

Az első dolog tehát talán egy diplomás vagy doktoris kvótarendszer.  további részleteket még nem tudom, de meg lehet tanácskozni. Amit viszont tudok, hogy egy olyan pártot kellene létrehozni, ami az értelmet támogatja. Ez a párt az Értelem Pártja.

Főoldalra ajánlom!

A köztársasági elnök választásról

A magyar képviseleti demokráciát a rendszerváltás után nagy mértékben a német rendszer mintája alapján tervezték. Németország, legalábbis a nyugati része több évtizede köztársasági rendszerben él, így azt mondhatjuk, hogy ez egy kiforrott rendszer. A két ország között vannak természetesen jelentős különbségek is, például Németország szövetségi állam. Ez alapján lehet vitatni azt, hogy számunkra ez-e a legjobb minta. De ezt nem fogjuk, elfogadjuk, hogy ez egy jól működő minta.

Mindkét rendszerben a köztársasági elnök szerepe reprezentatív: az ország egészét, egységét képviseli. Ezen túl egy viszonylagos gyenge ellenőrző szerepe van a kormánnyal szemben, amelyet Magyarországon az erős szerepben lévő miniszterelnök, Németországban a kancellár vezet.

Magyarországon és Németországban ebben az évben majdnem egy időben volt köztársasági elnök választás. A közös jellemző, hogy mindkét országban a parlament választ elnököt. Ez a tény mindkét országban azt jelenti, hogy a köztársasági elnök a parlamenti többség, azaz többnyire a kormányhoz közeli személy. Korlátozó szerepét tehát ez az összefüggés behatárolja. Ugyanakkor, ha a köztársasági elnököt közvetlen módon választanák a választópolgárok, akkor ahhoz az illene, hogy a köztársasági elnöknek ehhez mért felhatalmazása és hatalma legyen. Azaz, ebben az esetben egy erős prezidenciális rendszer volna ildomos. És egyik ország sem ilyen, egyelőre.

Idén mindkét országban szinte egy időben volt köztársasági elnök választás. A kormányzó párt, illetve pártkoalíció választott elnököt, és érvényesítette is az akaratát. Magyarországon egyetlen, nagy erővel rendelkező párt. Németországban viszont egy kissé válságban lévő koalíció. Németországban emiatt két jelöltnek is volt praktikus esélye, és három fordulós lett a választás. Végül Christian Wulff, az egyik kormányzó párt, a CDU politikusa nyert, aki a kancellár, Angela Merkel jelöltje volt.

Maga a szavazás azonban komplikált volt, és a német parlamentben lévő sok párt jobban megosztott erőviszonyait demonstrálja. Kellett hozzá a kormánypártoktól is megingás, és a másik jelölt, Joachim Gauck iránti általános szimpátia. Az egész procedúra bonyolult volt, és sok más szempontbólé lehetne elemezni, de itt csak azt emelném ki, hogy valamennyivel közelebb áll ahhoz a demokráciához, amit ideálisan elképzelünk. A Reichstagnál várakozó, és a választást kivetítőkön figyelemmel követő választók is ezt megerősítően nyilatkoztak.

Magyarországon Schmitt Pál megválasztását sok szempontból kritizálták.  Az egyik fő kritika szerint Schmitt nem tűnik alkalmasnak arra a részleges ellensúlyi szerepnek a betöltésére. No de miért fontos ez? Az ellenzék felől nézve a válasz annyira nyilvánvaló, hogy nem is fejtem ki. No de a kormányzó Fidesz párt szempontjából miért?

És itt jön képbe az értelem, az intelligencia, a hosszú távú gondolkodással. Sokan felismerni vélik, hogy Orbán Viktornak egyáltalán nem érdeke egy a kormányt ellenőrző köztársasági elnök. Nyilvánvalónak tűnik, hogy Orbán Viktor emiatt is választotta Schmitt Pált: minél könnyebb utat szeretne az eljövendő törvnyeknek és az alkotmány átdolgozásának. Tehát ez az érdeke, van hatalma hozzá, miért ne vinné végbe?

Mert nem ez az érdeke. Ha hosszú távon, intelligens módon gondolkodna, akkor Orbán Viktor rájönne, hogy egy olyan köztársasági elnök, aki ismeri a jogot, képzett, és van annyi integritása, hogy ellent mondjon, ha kell, bizony hasznára válik. Miért? Mert a világ legjobb intézményes formái a kritikus-racionalitás valamilyen formáján alapulnak.

Például, a tudományos ismeretközlés legfontosabb formája a szakmai lektorálás (peer-review). Rövid távon persze sok tudós bosszankodik, ha kritikát kap a cikkére, vagy egyenesen elutasítják. De a publikációs rendszerben ez az az elem, ami nagyon nagy mértékben hozzájárul a minőséghez, és magának a tudománynak a működéséhez. Ha akár a legjobb tudósoknak is megengednék, hogy akadályok nélkül írjanak bizonyos újságokba, akkor fenn áll a veszélye, hogy "elkanászodik", és rosszabb minőséget produkál. Sajnos ez azért elő fordul tudományos újságokban, de szerencsére nem rontja le teljesen a tudományos kutatás minőségét általában.

Hasonló lektorálási rendszer van a minőségi könyvkiadásban. Sajnos ez az utóbbi években Magyarországon egyre inkább elmarad. A kiadók költségmegtakarítás végett egyre kevésbé alkalmaznak lektorokat, vagy ha igen, azok lustábbak, és nem javítanak semmit. Csak ekképpen tudom például elképzelni, hogy Debreczeni József Arcmás című könyve annyi helyesírási hibával jelent meg. Nyilván Debreczeni laptopjáról ment a nyomdába.

Ha tehát Orbán Viktor elfogadna egy erősebb köztársasági elnököt, mint egyfajta "lektort", akkor az a törvénykezés minőségében meghálálná magát. Lehet, hogy bizonyos dolgok lassabban mennének, lehet, hogy iterálni kellene párszor, de a vége várhatóan inkább jobb lenne. A köztársasági elnök amúgy sem tudja teljesen szabotálni a kormány munkáját, tehát ennyi kényelmetlenséget a jobb minőségért egy intelligens miniszterelnök bevállalt volna.

Végezetül, ami Schmitt Pál intelligenciáját illeti. A rá zúduló kritika nagy része erről is szól közvetlenül vagy közvetve. És ez baj. Nem csupán a Fidesznek támadási felület, hanem a köztársasági elnöknek és az országnak sem jó. A köztársasági elnöknek azért nem, mert sokkal kevesebben tisztelik. A tisztelet a köztársasági elnök szerepeinél nagy szerepet játszik. Nagyon fontos lenne az olyan köztársasági elnök, akire legalább az ország nagy része felnéz. Az események szerint viszont Schmitt Pálra ez nem igaz.

Az ország szempontjából tulajdonképpen ugyanerről van szó. A köztársasági elnök reprezentálja az országot, fontos volna, hogy külföldön is tiszteljék. Márpedig ehhez szükséges az intelligencia egy nem éppen alacsony foka. Más fontos tulajdonsága is van egy köztársasági elnöknek, de az intelligencia ezek közül az, amit akár még mérni is lehet.

Azt javasolom tehát, hogy a köztársasági elnök megválasztásához kötelező IQ. teszt legyen? És egy kötelező limit? Nem. Az értelem támogatásában nem vagyok ennyire radikális. Ha lenne ilyen rendszer valószínűleg sorozatos csalások áldozata lenne.  Amit mondani szeretnék ezzel, hogy az intelligenciára több figyelmet kellene fordítani mindenkinek, amikor a köztársasági elnök választásáról gondolkodik.

Ezért is fontos a politikában nagyobb hangsúlyt helyezni az értelemre, az értelmes emberekre. Ezért fontos, hogy olyan párt működjön Magyarországon, amelynek ez kiemelten fontos.